Ugrás a fő tartalomra

Az egészséges futás támogatása

 Sziasztok!



Mai témám A FUTÁS....

Ennek a kis írásnak az olvasása csak is kitartó futók számára íródott, akik szeretnének belemélyedni ezen oldalába a futásnak👀

A kezdet

Miért is ÉN írok ebben a témában?

Én 16 éves korom óta futok. Igen, futok, mert igaz, hogy volt, hogy éveket hagytam ki, de mindig visszatértem, mert érdekel ez a sportág. Akkor még azért futottam, mert jó volt kiszabadulni az otthoni napi szigorból, levezetni a középiskola nyomását és természetesen formálódni is!

Emlékszem, akkor is csak zenére tudtam futni és kitaláltam, hogy a sportövet felteszem magamnak és walkment közben fogom, mert ahogy rázkódott a szerkenytyű, úgy igen érdekes lehetett hallani a zenét. Akkor én Izsákon futottam a Kolon-tó előtti erdősávot futottam körbe... Marha büszke voltam magamra, mintha maratont teljesítettem volna! DE! úgy, hogy közben belesétáltam!😂

Az érettségi után elkezdtem dolgozni és tanulni, hébe-hóba jutottam ki futkározni. Miután Bölcskére költöztünk, és talán Hunorom születése után vágtam ismét bele futás témájába. Le akartam fogyni! De nem volt ez annyira egyszerű...erről később írok részletesebben..



Ekkor kezdett el a férjem Nagy Péter (Petya) is futni. Igazából én mindig is én háttérben vagyok és Petyának a futásai vannak előtérbe helyezve, mivel Ő és a Fiúk a futók a családban!😉

A történet

És itt kezdődik el a futással kapcsolatos tapasztalatok tárháza! Petya mindenen is végig ment.. itt fájt, ott fájt stb. Én mindig próbálam a természetes gyógymódokat megkeresni ezen felmerülő problémákra! Magyarán mondva: kísérleteztem!😆

1. Rájöttünk arra, hogy a jó cipő igencsak fontos! Elkezdtünk különböző könyveket olvasni, míg rá nem találtunk a Chi-futásra! Magunk szintjén elsajátítottuk az alapokat és alkalmazzuk! Érdemes Neked is utána olvasnod, ha eddig nem ismerted volna!

Tehát cipő! Röviden: minimalista! A jó futótechnikát kell elsajátítani! Fontos, hogy előtte-utána a bemelegítés-nyújtás pluszban SM-torna meg legyen! Erről is írok későbbiekben!

Lehet mindezzel nem egyetérteni, teljesen megértelek! Csak leírtom, amit mi tapasztaltunk eddig!👆

2. Étkezés

Erről a részről igencsak egy könyvet lehetne írni! Röviden a Teljesértékű Növényi Étrend! Igen, tudom, hogy most sokakban kiverem a biztosítékot, és hagyjuk az egészet, mert marhaság! Tudom, mindig megkapom ezt a pozitív érdeklődő kritkát! 😊

Semmi gond nincs azzal, ha te mást tartasz igaznak!

Petya több hossszabb távon is indult, ekkor a felkészülési szakaszban szigorú voltam az étekezése terén, én tudatosan állítottam össze neki az étkezését! Vitte magával is a kis ennivalóját a távokra és a koktéljait, amelyeket én állítottam össze!

Igen, minden egyes alkalommal működött és működik, amit kitaláltam!

Nem vagyunk híve a különböző mesterséges adalékanyagos bárminek is! Főleg nem hiszünk abban, hogy begyógyszerezve kellene egy-egy versenynek nekiállni! Számunkra egy-egy verseny, futóesemény nem erről szól! A futás önmagunk legyőzéséről szól az adott pillanatban.

3. Étrendkiegészítők, izoitalok

Ezen részébe is igencsak bele ástuk magunkat. A kérdés mindig az volt, hogy lehetne-e pótolni mindazt, ami hiányzik az adott pillanatban?

Igen!

Én erre a DXN-termékeiet találtam a legmegfelelőbbnek! Nem egy alkalommal bizonyosodtak megfelelőnek, hanem mindegyiknél!

Ki fogyasztja a híresebb futók közül a DXN termékeket?

Maráz Zsuzsanna, Rakoncai Gábor - ismerősek?👀

Lássuk, hogy Petya mit fogyaszt:


2021. UB Férfi nyolc fős csapat II.hely (Highest Potential, Panaway, Frankincense)

Amikor nyári versenyre készül, akkor illóolajok és a DXN-kávé mellé készítek a combjára kencét, hogy ne legyen sebes

- minden nap a ganodermás kávéval indítja a napját Young Livinges narancs+ illóolajjal

- minden nap GL, Spirulina- állapotától függ, hogy mennyi a napi adagja

- verseny előtti nap: Cordyceps, Spirulina, GL-ganoderma

- verseny reggelén a Maca-Vita kávét issza, amelyben van ganoderma+kávé+macha - igen, finom! 😃

- hosszú versenyen: Cordyceps, Spirulina. Ezeket por formájában rakom össze neki és közben vagy felönti vízzel vagy bekanalazza és iszik rá vizet. 

Miért por? Így gyorsabban felszívódik.

Milyen hatása van?

Hosszan írhatnám, viszont röviden: segít abban, hogy ne savasodjon el☺☝

A Cordyceps gomba gyulladáscsökkentő és vízhajtó hatással is bír, így a mellékhatása, hogy közben folyadék is fog termelődni, így meg kell szakítania a versenyt. Mivel a Petya nem az első helyre hajt, így neki ez belefér.

Ha fontos lenne neki a dobogó, akkor a verseny alatt nem adnék neki cordycepset! 

Verseny közben jönnek a hullámvölgyek érzelmileg...Erre is van megoldásom:

Young Living Highest Potential illóolaj☝ Ő abban segít, hogy kihozza magából a legtöbbet

Young Living borsmenta illóolaj👆Ő abban segít, ha az elme elvinné máshová, fokuszáltabbá válik és ha közben rosszul érezné magát abban is támogatja, hogy felül kerekedjen!

Van úgy, hogy még a verseny előtt Tape is felkerül👀 Miért? mert NEM NYÚJT RENDESEN!!😂

Verseny után pedig ínrakásos módszert alkalmazok nála...😉 akkor nem természetes a mosolya...😆de gyors a javulás!

Igen, sok minden természetes eszközt alkalmazok nála! És még van néhány praktikám, amelyeket később osztok meg veled!☺



Petya célja, hogy még 96 évesen is fusson, így addig biztosan van lehetőségem Őt támogatni😏

Ha te is szeretnél természetes megoldásokat a futó sérülésedre, keress fel bizalommal!

www.mintaelet.hu

Melinda

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kinder Pingui torta-vegán

 Készülődtem a 4. kisfiam- Előd születésnapjára, s mivel ő még nem tudja megmondani, hogy milyen tortát szeretne, így találgattunk a többiekkel, hogy mi ízlene neki!😉 Végül a Kinder Pingui-re esett a választás, de ezt ugye miattam vegánosítani kellett... Így szimpatikus kinder pingiu torta receptjét vettem elő és el kezdtem átmódosítani, és a végeredmény csoda finom lett!!😋 Alapja  csokis piskóta, aminek nem szabad, hogy vastag legyen! Így: - 50 g tönköly teljes kiőrlés - 50 g fehér tönköly liszt - 1/4 csomag foszfátmenes sütőpor (DM) - kávéskanál szódabikarbónda -bio - 50 g nádcukor - 25g olíva olaj (nem fog kiérződni) -  pici citromlé (bio) - 1 dl víz A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a formát kibéleljük.  Először a száraz alapanyagokat összekeverjük, ehhez adjuk a nedves összetevőket. Majd beleöntjük a formába és tűpróbáig sütjük. Kivesszük, és hagyjuk kihűllni. Addig elkészítjük a két krémes réteget- a csoki ganache és a tejszínes krémet Először a habos réteggel kezdjük! Ehhez szü

Önfejlesztő klub-saját tapasztalat

 Sziasztok! Ahogy arról már korábban írtam, részt veszek Ágota (Rosenberg N. Ágota) által vezetett Önfeljlesztő klubbjában! Pár hónap saját tapasztalátát osztom meg veled :-) Azért jelentkeztem ebbe a klubban, mert segítőként fontos számomra, hogy én is fejlődjek és ami a legfontosabb elengedjek dolgokat, amelyek történnek velem!  Amikor valaki hozzám fordul én is részese vagyok a változásának. Igaz, hogy én kívülállóként veszek részt a folyamatában, de engem is megérint. Másrészről, mivel hiper érzékeny vagyok (ezért tudok annyira gyorsan és hatékonyan rátalálni mások esetleges megoldására), így a "kinti" életben a hétköznapi történések nagyon nagy hullámokat okoznak bennem. Ez nagyon nehéz, mert sok szituációt eltúlzok, rosszul értelmezek. Már ezzel együtt tudok élni és megtanultam kezelni, de attól még bennem zajlanak a hullámok!😊 A kép forrása:http://eztnezdmeg.com/sziv-alaku-hullam/ Mivel a Young Living illóolajok a mindennapjaim része évek óta, így egyértelmű volt, hog

Vegán diótorta

 Mára hoztam egy diótorta receptet!👇 Bármilyen alkalomra elkészíthető, akár hétköznapra is! A formán is lehet változtatni☺ A recept👀 Piskótával kezdünk! Egy 20 cm-es tortaformához: - 100 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 100g fehér liszt (nálam Királybúzaliszt) - 100 g nádcukor - fél csomag foszfátmentes sütőpor - fél teáskanál szódabikarbóna - 4 evőkanál darált dió - bio citromhéj - fél citrom leve - vanília - 200 ml víz - 50g olíva olaj Elkészítése: - Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, alsó-felső sütésre. A száraz alapanyagokat összekeverjük. A folyékonyakat is egy pohárban, majd a kettő részt is összdolgozzuk egymással. Készen is van!😊 - Beleöntjük a formába és készre sütjük. Én a villával szoktam megnézni, hogy elkészült-e. - Ennél a tortnál (mivel 3 piskótára volt szükségem, és én nagyon ügyetlen vagyok az egyforma szeletelésben) a tésztát 3 egyenlő részre osztottam. Mindegyiket külön-külön sütöttem ki. Krém összetevői: - kb. 1 l növényi tej (én itthon készítem kókusz-rizs-mandul